A Julie & Julia, ami ebben a hónapban kerül a mozikba, két nő igaz történetét meséli el, akik felfedezik a sütés-főzés mesterségét – és megváltó hatalmát. Meryl Streep játssza Julia Child-ot, aki a férjével él Párizsban az 1940-es évek végén, kissé unatkozik, és hamarosan felfedezi a francia konyha iránti szenvedélyét, ami híressé tette őt. Amy Adams játssza Julie Powell-t, egy önjelölt írót New York Cityben, 2002-ben. Megunta a kilátástalan munkáját, próbára teszi magát és megpróbálja mind az 524 receptet megfőzni Julia Child híres “Mastering the Art of French Cooking” c. könyvéből. Nora Ephron szőtte forgatókönyvvé a két nő életrajzát, amely vicces, megérintő, és szó szerint éhesen hagyja a nézőt. Most egy igaz főfogást kaptunk a rendezőtől és a sztároktól:

Julie és Julia

Nora Ephron: Az egyik olyan dolog amit szeretek ebben a filmben, hogy a nők képesek feltalálni magukat.

Meryl Streep: Mert kevesebbek vagyunk attól amit teszünk, és többek attól amik vagyunk. Soha sem fogok átjutni azon a tényen, hogy Julia Child híres könyve a “Mastering the Art of French Cooking” akkor lett kiadva amikor már majdnem 50 éves volt. Tehát igazán nem is volt “Julia Child” amíg 50 éves koráig.

LHJ: Miért gondolják azt, hogy az újrafeltalálás inkább női dolog?

Streep: A férfiak azt hiszik, hogy van egy útvonal vezet a sikerig. Úgy gondolom – a magam nevében beszélve – hogy a nők körültekintőbbek. Mindenre figyelünk – előre, hátra, oldalra. És sok más embert is számba veszünk a döntéseinknél.

LHJ: Amy, tudnál beszélni egy kicsit arról, hogyan hat ez az életedre? Azt olvastam, hogy amikor elkezdted a Junebug [Adams 2005-ös áttörő független filmje] forgatását, akkor egy afféle fordulóponton találtad magad.

Amy Adams: Igen, így volt. Azt gondolom, ez akkor volt amikor elhagytam a listámat arról hogy mit kellene tennem a koromban, mert nem tettem meg a nagy részét annak amit kellet volna 30 éves korom előtt. Emiatt megadtam magam a lehetőségnek amelyek az ellentétei voltak a megjósolt pályámnak.

Ephron: Azt olvastam, Amy, hogy azon gondolkodtál hogy fel kéne adnod a színészetet.

Adams: Gondolkoztam rajta.

Streep: De nem gondoljátok, hogy minden színész minden évben arra gondol, hogy “Oké, ez az. Mit csinálok?” Mindig újraértékelünk. A szélbe tartjuk az ujjainkat, “tényleg ez lenne az?”

LHJ: Hogyan tartjátok ezt frissen magatok előtt?

Adams: Egyszer egy nap, ez az egyetlen módja hogy ezt a megközelítsem. Amikor túl messze tekintek a jövőbe, vagy túl mélyen vizsgálódom a múltban egy őrült személlyé válok.

Ephron: Újságriporterként kezdődtem, aztán magaziníró lettem, aztán forgatókönyvíró lettem, aztán rendező lettem. Körülbelül 10 évenként volt egy pillanat amikor azt mondtam, még tudat alatt is, “Ez minden megtörtént?” Meg találnod a módjait hogy ezt frissen tudjad tartani. Hogy azt a dolgot csináljuk, ahogy mondják, ami rugalmas.

Streep: A színjátszás szerintem egy kicsit túl friss, mert négy havonta mindig valami újat próbálsz ki. A munkanélküliség mindegyik munka végén kinyitja a száját, és arra gondolsz: “Soha senki nem fog alkalmazni megint”, aztán megteszik. Soha nem sikerült azt éreznem hogy felvennének az új munkához. Mindig volt étvágyam minden egyes új dolgora, de bizonytalan is volt hogy jó lesz-e vagy sem.

Különböző Ízek Étvágyai
Ephron: Meryl, a 40 év a legtöbb színésznő számára egy Bermuda háromszöget jelent. Milyen nehéz volt behatárolni azt az időszakot?

Streep: Ami a 40-es éveiben nehéz volt, az az volt hogy négy kiskorú gyerekem volt. 43 évesen született meg a negyedik, az aztán volt valami. Igazán érdekes döntéseket kellet hoznom emiatt az új baba és az idősebb gyerekek miatt -Louisa 12 évvel fiatalabb mint Henry, a legidősebb. A szervezésről szólt és hogy a legkevésbé zavarjon mindenkit a családban.

LHJ: Egy olyan dolog van, amelyen úgy tűnik mind osztoztok a filmjeitek hősnőivel, az étvágy, amely segített nekik fejre állítani az életüket. Amy, beszélnél a saját éhségedről az életre nézve?

Adams: Az én éhségem nagyobb az életemben lévő egyensúly iránt, mint a bármire kifejezetten a karrieremmel kapcsolatban . Ránézek Nora-ra és Meryl-re, nekik csodálatos egyensúly van az életükben, ez a legnagyobb célom.

Streep: Julia-nak és Julie-nek, a filmbeli karaktereinknek, mind különböző ízekre van étvágyuk. Amy karakterének eltökéltsége van a túlélésre, és akarata van minden eséllyel szemben. Julia Child egy fiatal nő volt aki 6,2 láb magas volt. Jól nézett ki, de túl nagyméretű volt és ez hátrány volt az ő világában amikor a Smith College-ba való jelentkezés fő oka az volt hogy férjet találj magadnak. Átalakított valamit, amely vissza tudta adni az erejét és az örömét.

Adams: Szeretem hogy mindkét nő házas, mert ez megmutatja, hogy milyen csodálatos, támogató ember teheti lehetővé egy nőnek a cselekedeteket. Ez a saját életemben nagyon fontos volt.

LHJ: Mennyire?

Adams: A 20-as éveimet azzal töltöttem, hogy találjak egy férfit. Micsoda energia pocsékolás. De most van egy pasim, és fókuszálhatok arra, hogy nő legyek.

Ephron: Julia és Paul házasságban egy rossz pillanat sem volt, gondolom. A könyvében utal egy veszekedésre a kocsiban egy party után. Tudod, egy veszekedés egy majdnem 50 évig tartó házasságban legtöbbünk számára lényegtelen. Ez egy vad, kritikátlan szerelem volt. Én nagyon nem vagyok ilyen.

Streep: Erre törekedni kell.

Ephron: Kedvesebb voltál a férjeddel, Meryl? [Streep 30 éve házasságban él Don Gummer szobrásszal.]

Tíz év telt el, mióta Andy faképnél hagyta a nagy hatalmú főszerkesztőasszonyt Miranda Priestly-t a párizsi couture show kellős közepén. Lauren Weisbergernek a divat világ elé görbe tükröt tartó könyve hosszú várakozás után most végre folytatódik. Az első  száz oldal után azonban enyhe csalódás lesz úrrá az ember lányán, az ördögien jó első részt ugyanis egy pokoli folytatás követi.

Mindig is úgy gondoltam, hogy van valami varázslatos a divatvilágában, ami így-vagy úgy, de mindig képes arra, hogy magával ragadja a képzeletet. Mondhatnánk, hogy mindez a ruháknak köszönhető, de valójában sokkal inkább azokról a csodálatosan színes karakterekről van szó, akik nélkülözhetetlen részei a szakmának. Gondoljatok csak Lagerfeldre, Gallianora, Chanelre, Versace-ra, vagy akár Anna Wintourra.
A Vogue főszerkesztője mostanra igazi legenda, ami kis részben a munkájának, nagy részben pedig az őt körüllengő mítosznak köszönhető. Ez a mítosz tette lehetővé 10 évvel ezelőtt, hogy Lauren Weisberger Az ördög Pradát visel című könyve, mely alig leplezetten az írónő Vogue-nál töltött éveit mutatta be, óriási sikert arasson. A regény nem volt először kasszasiker, a film viszont elérte, hogy Andy és Miranda története abszolút must-read legyen és ott lapuljon minden trendi Prada retikül alján. A Meryl Streep által megformált karakter milliókat vonzott a moziba, és azt gondolom miután film a véget ért, nem én voltam az egyetlen, aki abban reménykedett, hogy az ördög visszatér és ezúttal még erőteljesebben jelen lesz a történetben.

Sajnos azonban nem így történt. Bár Miranda, aki fojtott hangon lő sortüzet mindarra aki furcsán néz rá, visszatér A bosszú Pradát visel című könyvben,  legtöbbször inkább csak kispadról figyeli az eseményeket, melyeknek középpontjában Andy áll. Bár több, mint tíz év telt el azóta, mióta az öntudatos asszisztens beintett Párizsban főnökének, a világ legelfoglaltabb főszerkesztője, Miranda még mindig a bosszúra készül. Az egykor szerény, divatellenes eminens naiva élete 180 fokos fordulatot vett, nem csak azért, mert legjobb barátok lettek exellenségével, a másik Runaway-túlélővel Emily-vel, de mesésen sikeres esküvői magazint is alapítottak, melynek legnagyobb befektetője nem más, mint Andy újdonsült médiamogul szerelme.

A könyv Andy és Max esküvőjével kezdődik, miközben részleteket tudhatunk meg arról, hogyan is találkozott az ifjú pár. Persze azonnal egy kusza anyósdráma közepébe csöppenünk, mikor Andy rátalál egy a kedves mama  által írt levélre, melyben a nő azért könyörög fiának, hogy ne nősüljön meg. Itt rögtön el is érkeztünk a történet számomra egyik zavaró tanulságához, miszerint ahhoz, hogy az ember lánya magazint alapítson nincs szükség másra, mint egy nagy dózis kapcsolati tőkére és egy pénzes férjre. És bár megtanulhattuk, hogy New York mindig is az álmok városa marad, még így se túl életszerű, hogy egy luxussal megtömött esküvői magazin három év alatt Vogue-színtű magasságokba juthat a recesszió kellős közepén. Természetesen ez nem kerüli el a Runway-nál Miranda és Elias-Clark szerkesztőségi igazgató figyelmét sem, akik elhatározzák, hogy megszerzik maguknak a magazint. A történet pedig csak innen kezd igazán érdekes lenni, ugyanis Andy és Emily teljesen másképp vélekednek a The Plunge eladásáról. Amint Miranda Priestly belép a képbe,  a könyv egyre inkább letehetetlenné válik, és számos fordulattal találjuk szembe magunkat. Itt ugyanis senki sem az, aminek látszik… Higgyétek el, a végén nektek is leesik az állatok!

A könyv talán legnagyobb negatívuma, hogy a történet középpontjában legtöbbször Andy fárasztó családi drámája áll. Hosszú oldalakon keresztül agonizál főhősünk szerelmen, gyerekeken, csalódásokon, ami kissé vontatottá teszi az eseményeket. Na jó, nem kertelek, kimondom, olykor igazi havibajos hisztérikaként viselkedik. Összességében az írónő lenyűgöző csillogó manhattani világot teremtett, ami sokszor teljesen odaszögezi az olvasót a sorokhoz. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a könyv önmagában jobban megállná a helyét, mint egy folytatás részeként.   Így Weisberger is nagyobb hangsúlyt helyezhetett volna Andy és Max kapcsolatára, anélkül hogy belerángat egy másik történetet, ami érezhetően nem illeszkedik az első részhez.
Forrás:http://thecocktailparty.cafeblog.hu/
A könyv megrendelhető a Libri oldaláról 2841 forintért!

Megérkeztek az első kritikák Az emlékek őréről!

"Lowry történetének szépsége azon a metaforán nyugszik, amely mindenkit emlékeztet arra, hogy amikor nem érezzük jól magunkat bőrünkben, az érzelmek, a szenvedély és a különbségek azok, amelyek széppé teszik életünket." - New York Post

"Az oktatásotok célja az volt, hogy beilleszkedjetek; hogy ne maradjon bennetek semmi, ami elhatárolhat a többiektől. De ma, ma arra figyelünk, amiben különböztök: annak alapján határoztuk meg a jövőtöket."

A film Lois Lowry azonos című regénye alapján készült, és egy olyan látszólag utópisztikus jövőképet fest föl, ahol mindenki boldog. Ebből a közösségből hiányzik a fájdalom, a mindennapi élet küzdelme, amelyet úgy értek el, hogy eltűntették a mély érzelmeket. A történet főszereplőjét, a tizenkét éves Jonas-t kiválasztják, hogy befogadja és őrizze az utópisztikus világ előtti élet emlékét. Az Emlékek Őre mindenható tudásából fakadó bölcsességével megfelelő tanácsokat adhat a közösségnek. Azonban amint Jonas megismeri mindazt a csalódást, fájdalmat és szomorúságot, amit a valódi világ tartogat az ember számára, nehéz döntések elé kerül, amelyek kihathatnak az egész közösség életére. 

Elkezdtem egy inerjú fordítását, bár 1999-es elég sok érdekes információt tartalmaz és, ha van igény rá, akkor folyamatosan elhoznám Nektek kisebb részletekben (ahogy az időm engedni) mivel elég hosszú. Íme az 1. rész, egy kis ízelítő. 

WENDY WASSERSTEIN: Szóval, mit gondolsz?
MERYL STREEP: Hogy teljesen őszinte legyek, amikor a legtöbb interjút olvasom rájövök, hogy titkon remélem, hogy valaki hülyét csinál magából. Ugyanakkor kétségbeesetten akarom, hogy mondjanak valami bölcset.
W. W: És nyugtatót.
M. S.: Mindig nyugtató. Érdekes, hogy amikor elolvasod ezeket a darabokat lehetsz nagyon ítélkező és nagyon szűkölködő egyszerre. Amióta ezt csinálom fájdalmasnak találom mások interjúit olvasni. Ugyanakkor azt fogom gondolni: "Milyen bunkó!". Nagyon idegessé tesz, amikor az ember egy olyan dolgot hoz elő, ami a leginkább jellemző rá.
W. W.: Olvasott valami jó könyvet mostanában?
M. S.: Nincs nagyon időm olvasni. És amikor megtehetem már csak tényeket olvasok. Most hogy megvannak a gyerekeim, megőrülök attól, amit a világ csinál a következő századnak. Szóval elolvasom az összes ilyen dolgot a globális felmelegedésről, a hőmérsékleti inverzióról - tudod, ez nem butaság. Próbálok találni egy helyet, ahol hozzá tudok járulni. Ez bizonyos ponton olyan tehetetlennek érzem magam, és már annyi emberrel beszéltem, aki ugyanígy érez. Nem akarok ezekre a dolgokra gondolni. Inkább csak visszavonulni és filmeket készíteni. De van egy lányom, aki 16 éves lesz a következő évben (2000). És emlékszem, milyen voltam, amikor 16 voltam - hihetetlenül hatalmas és izgalmas választások előtt. És a szüleimnek - azt hiszem - rengeteg munkájuk volt abban, hogy így érezzek. Csak azt nem tudom, hogy képes leszek-e mindent ugyanazzal a lelkesedéssel átadni a saját lányomnak - az összes gyermekemnek - hogy tényleg úgy érezzem tettem valamit azért, hogy a világ egy jobb hely legyen. Szóval felvettem a növényvédő szereket, ez az én dolgom.